Növények szárazságtűrése

A növények helyhez kötött életmódot folytatnak, így ha életkörülményeik rosszabbra fordulnak, nem tudnak elmenekülni, hogy kedvezőbb életfeltételeket keressenek maguknak. Legkritikusabb helyzet számukra a vízhiány, amit egy ideig tolerálnak különféle módszerekkel, majd ha nem változik a helyzet, elpusztulnak. A növények vízhiánytűrését számos kutatás vizsgálta, hiszen a termesztés szempontjából is lényeges, hogy melyik faj, faja mennyire tűri a szárazságot.
Vízhiány ráadásul nem csak a száraz környezet miatt alakulhat ki. Ugyanezt eredményezheti a talaj magas sótartalma, a túl magas vagy épp alacsony hőmérséklet is – utóbbinál a talajban jéggé fagyott víz a növények számára felvehetetlen, így ez is relatív vízhiányt okoz.

Vízhiány esetén először a növények táplálkozásában, táplálékszállításában állnak be zavarok, hiszen ezek mind vízigényes folyamatok. Csökken a fotoszintézis aktivitása (a Nap energiájának hatására a szervetlen vegyületekből a szervesek előállítása), és olyan biokémiai folyamatok indulnak be, melyek e kedvezőtlen hatás mellett megpróbálják a növény vízháztartását helyreállítani.
Egy lágyszárú növény vegetatív szervei átlagosan 70 százalék vizet tartalmaznak. A sejtekben a nélkülözhetetlen élettani folyamatok vizes közegben zajlanak, ám ennek ellenére még a szárazságot rosszul viselő növények is képesek víztartalmuk 10-15 százalékos csökkenését különösebb károsodás nélkül elviselni. Ugyanakkor a következő generáció sikeres életkezdéséért felelős mag friss tömegének átlagosan csak 10-15 százaléka víz, és így nyugalmi állapotban hosszabb távon is megőrzi életképességét.

A vízhiány következményei

Az, hogy egy növény mennyire szárazságtűrő, elsősorban genetikai adottság, attól függ milyen éghajlatú területről származik, így milyen szárazságtűrést segítő folyamatok alakultak ki a fajban a hosszú évezredek során. A genetikai háttér mellett valamennyire a körülményekhez is szoktatható a növény.
Az egész növényre kiterjedő vízhiány esetén tehát a sejtek igyekeznek visszatartani a működésükhöz szükséges vizet azáltal, hogy olyan anyagokat szintetizálnak (speciális fehérjéket), amelyek megkötik a sejten belüli vizet. Eközben a növényben olyan változások történnek, amelyeknek köszönhetően lényegesen csökken a leveleken keresztüli vízpárologtatás.

A leggyakrabban megfigyelhető reakció az, hogy a növény levelei lankadnak, majd az egyed megszabadul leveleinek egy részétől. A megmaradt levelek az erős napsütés és a magas hőmérséklet együttes hatására zárva, összesodródva maradnak, és fokozódik a víz által át nem járható viaszanyagok kiválasztása a levél külső felületén. Ezek azok az élettani alapmechanizmusok, amelyekkel a vízhiányra érzékeny növények is rendelkeznek, és bizonyos határok között képesek kompenzálni a vízvesztést.

Mindez a gyakorlatban: növények edzése

Egyes növényekről már ránézésre látszik, hogy vízigényes vagy szárazságtűrő. A paprika vékony levelei szárazság esetén hamar lankadni kezdenek. A fenyő merev tűlevelein akár hosszabb ideig tartó vízhiány esetén sem látszik lényeges változás.
A növények „edzésével” nem a vízigényüket tudjuk csökkenteni, hanem annak jobb hasznosítását tudjuk elérni. Egyik ilyen módszer a ritkábban de nagyobb vízadagokkal történő öntözés. Ennek hatására - mivel a felszínen már kiszárad a talaj, de lejjebb még nedves - elérjük, hogy a növények gyökerei a mélyebb talajrétegbe koncentrálódjanak, ahol tovább van nedvesség. Amennyiben gyakran kis vízadagokkal öntözünk, ezt megszokja a növény és a talaj felszínéhez közel növeszt sok gyökeret. Ha az öntözés kimarad, a növényünk hoppon marad, gyökerei a felső zónában vannak épp ott, ahol leghamarabb kiszárad a talaj.

Metszéssel is befolyásolható a növények vízháztartása. Ha egy növényünk gyakran lankad, és azt visszametszzük, ezek a tünetek megszűnhetnek, hiszen így ugyanannyi gyökérzetnek már kevesebb lombot kell ellátnia, amire képes lesz. Ez főleg cserepes növényeknél jellemző, melyek kinőtték a helyüket.
A metszés a kertbe ültetett növényekre is jó hatással van, hiszen a rendszeresen metszett egyedek kompaktabb növekedésűek, tömörebbek, azaz dúsabb a levélzetük, ami kedvezőbb, párateltebb mikroklímát eredményez, csökkentve a növény párologtatását vízhiány esetén.

A talaj takarásával csökkenthetjük annak kipárolgását. Ekkor sem a növény válik szárazságtűrőbbé, hanem a talajnak lesz jobb a vízgazdálkodása. A föld sötét színű, így ha bármilyen világosabbal, ami a napsugarakat visszaveri (szalma, mulcs, kéreg) takarjuk a talajt, már nehezebben szárad ki.
A talajfelszín kapálásával is ez a helyzet. A talajba leszivárgó víz apró járatokat váj magának, ahol ki is tud párologni később a nedvesség. Kapálással ezeket a kis talajban kialakult csőrendszereket eltörjük, csökkentve a kipárolgást.