Mágneses tábla

2014-07-29 19:34:53 | Módosítva: 2014-07-29 19:38:22

Egy család hűtőszekrényére tekintve szinte azonnal látszik, van-e kisgyerek a családban. A hűtőmágnesek nagyon divatosak minden korosztály számára, de kicsik kedvéért a „rendetlenséget” is hajlandó eltűrni a hűtőjén szinte minden család.



Azonban a hűtőszekrény egyszer megtelik, akkor nagyon hasznosak a mágneses táblák, amit akár a konyha falára, akár a szobában felszerelhetünk. Többféle is kapható, kicsik és nagyok szobájában egyaránt hasznos.

A tinik kedvenceik poszterét nem a frissen tapétázott vagy festett falra teszik fel, és a mágneses táblán kedvükre cserélgethetik is azokat. A kicsik pedig saját rajzaikat és egyéb alkotásaikat szívesen kirakják, ennek legegyszerűbb módja szintén a mágneses tábla, ahol folyamatosan cserélgethetjük azokat. A felnőttek üzenő- és emlékeztetőfalként használhatják.



A mágneses táblákhoz, a saját színes mágneseinken kívül beszerezhetünk a kreatív boltokban mágneses korongot is, melyeket fel lehet ragasztani szinte bárminek a hátuljára. Ezek a mágnesek igen erősek, így sok minden a mágneses táblára kerülhet.

Mágneses puzzle

Lehet kapni mágneses papírt, amire bármilyen otthoni nyomtatóval lehet nyomtatni. Készíthetünk kisgyermekünknek kedvenc figuráiból mágneses puzzle-t, aminek helye a hűtőszekrényen van, így tud játszani, amíg a szülő a konyhában tevékenykedik. Egyszerűen nyomtassuk ki a kiválasztott képet, majd akár egyenes és ferde vonalak mentén vágjuk össze a képet, és kész a puzzle.


A nagyobb gyerekek, sőt a felnőttek is jól eljátszhatnak az alábbi ábrából készült mágneses logikai játékkal. Nyomtassuk ki mágneses papírra a négyféle négyzetet. Vágjuk 4-felé az egyes négyzeteket is, így 16 db negyed köríves lapocskát kapunk, melyeken összesen 4-féle színünk van. A negyed körívek és színek variálásával Tantrix szerű játékot kapunk, ami a kisebbek számára is megoldható, élvezetes logikai játék, és kiválóan játszható a hűtőszekrényen. Kirakható belőle kígyó, kör, hullámvonal, sokféle színvariáció stb.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Bútor polcos elemekből

Hatalmas a választék a különböző méretű polcos elemekből a bútorboltokban. Egy kis kreativitással komplett rendszereket építhetünk belőlük, és ehhez nem szükséges mégasztalosműhellyé sem...


Íróasztalok megvilágítása

Minden elhelyezett világítótestnek funkcionálisan kell szolgálnia használóját. Ezen túl viszont természetes törekvésünk, hogy a választott forma ne csak pozitív fényhatást eredményezzen, hanem...