Lusták kertje

Mielőtt azt gondolnánk, hogy ezzel a „minimál” módszerrel is fenntartható egy hagyományos konyhakert, és magazinunk 58 éve alatt, amit a kertészkedés fortélyairól írtunk, mind felesleges, némi magyarázat szükséges Ruth Stout módszeréhez.

Másolva a természetet

Ez egy természet közeli gazdálkodásmód, ami még gazdálkodásmódnak is nehezen nevezhető, hiszen itt a növények nagy szabadságban élnek, akár csak az erdőben. Ennek megfelelően a termés vegyszermentes, a gondozási munkálatok száma és időigénye minimális, de ezzel együtt a termés mennyisége is minimális egy hagyományosan művelt konyhakerthez képest.

Bizonyos esetekben (ritkán látogatott hétvégi ház, nyaraló) igen komoly létjogosultsága lehet egy ilyen kertművelési rendszernek, hiszen egy önellátásra beállított, minimális emberi beavatkozást igénylő, és valamennyit mégis termő terület alakítható így ki. Mindez pedig úgy működik, mint egy vad terület, egy erdő vagy mező: ott is az ökológiai folyamatok szabályozzák a növények társulását, fejlődését. Néha konkurálnak egymással, néha segítik egymást, de a lényeg, hogy kialakul egy természetes egyensúlyi állapot. A módszer sok rokonságot mutat a permakultúrás gazdálkodással, melyet egy korábbi lapszámunkban már bemutattunk. A Stout-kertészkedésben e természetes folyamatok kertünkbe-engedésén túl a talaj takarási megoldásoknak is fontos szerepe van.

A mulcsozás a kulcsa

Ruth Stout világhírre tett szert a kertészeti rendszerek ismerői között. Történt mindez úgy, hogy a „talaj-megművelési” módszereiről híres Ruth, véletlenül csöppent bele a házi agráriumba, amikor férjével vidékre költözött, kialakítván egy olyan módszert, melynek aztán csodájára járt az egész világ, igen sok követőt maga után vonva. Ruth Stout-ot a frissen vásárolt birtokon körültekintve azonnal magával ragadta a vidéki élet, és a kertészkedés gondolata. Eleinte, mivel fogalma se volt arról, mit is takar valójában a földművelés, ezért szakemberekhez fordult. Sajátosan, de belevágott a kertészkedésbe. Eleinte maga is a „hagyományos” módszereket követte, azaz ásatott, műtrágyázott, permetezett, kapált, gyomlált, komposztált stb. Egy nap azonban változás állt be: felhagyott az ásással (szántással), és másképp kezdte el a „talajt megművelni”. A hasznos tanácsot az aszparágusz adta neki, mely növény csak annyit „közölt vele” egy reggelen, hogy „Menj és ültess!”. Vagyis nincs szükség az aszparágusz (spárga) szerint szántásra és ásásra ezután, így ekkortól Ruth, naponta csak 2-3 órát kertészkedett, a nap többi részében hobbijának élt, pihent, szórakozott, levelekre válaszolt.

A technológia lényege a „mulching”. Már néhányan az 1930-as években felismerték, hogy az Amerikából terjedő, mindinkább profitéhes, a későbbiekben a génmanipulációt is eszközül felhasználó nagyüzemi mezőgazdaság kimeríti a talajokat.

Fenntartható Fejlődés c. könyvében, Gyulai Iván a következőket írja: „A talajművelés során csökkentettük a termőtalaj mennyiségét és rontottuk a minőségét. A fellazított talajban a megnövekedett oxigénellátás a szerves anyagok oxidációjához, a talaj széntartalékainak kiürítéséhez vezet, míg az eketalp a talaj mélyebb rétegeit tömöríti be, amely az oxigénellátását szűkíti, és anaerob folyamatoknak kedvez. A talaj tömörödése megváltoztatja a vízháztartást, a mélyebb rétegbe történő vízbeszivárgást. A talaj bolygatása, kémiai anyagokkal való kezelése lecsökkenti a talajban élő biomassza mennyiségét. Míg egy barna erdei talajban 30-35 tonna biomassza található, addig egy intenzíven művelt szántóterületen mindössze 2-4 tonna.” „A talaj megújuló-képessége nem tud egyensúlyt tartani a talaj termőrétegének pusztításával. A fenntarthatatlanság biztos jele, ha az erőforrás gyorsabban pusztul, mint ahogyan képes lenne megújulni”.

A Stout módszernek is ezért kulcseleme a talajtakarás, mulcsozás. A talajt szerves anyaggal takarja, ezzel csökkenti a kipárolgást, javítja a vízgazdálkodást. A takart talaj az árnyékoltsága miatt kevésbé gyomosodik. A talajtakaró anyag idővel lebomlik, a növények számára felvehető tápanyagokkal gazdagítja a talajt. Nincs ásás, így a felső termőréteg vastagsága nem csökken.

Erdőkertek

Az erdőkertek lényege, hogy kertünkben is egy erdőhöz hasonló növénytársulást igyekszünk létrehozni, csak haszonnövényekből. Az erdőtársulások lényege a szintezettség. Van lombkoronaszint, cserjeszint, gyepszint. Vannak sűrűbben beültetett részek, és tisztások.

Vegyünk példaként egy gyümölcsfát, mely a lombkoronaszintjében termi majd a gyümölcsöt, mondjuk a cseresznyét nyár elején. Ha az ágrendszer nem túl sűrű, akkor felfuttathatunk rá tököt, ami meg nyár végén szedhető. Alá tehetünk árnyéktűrő zöldségeket, vagy gyógynövényeket – ezzel máris egy a természeteshez hasonló szintezettséget teremtettünk térben. De ezt a szintezettséget időben is elkülöníthetjük. Kora tavasszal a gyümölcsfák alá tehetünk rövid tenyészidejű növényeket: retket, salátát, zöldhagymát. Ezeket tavasszal betakarítjuk, mielőtt kilombosodik teljesen a fa. Mire a fa árnyékolna maga alá, már le is kerülnek a zöldségek alóla, így időben készítettünk egy szintezettséget. Ha egy erdős rész a kiindulási állapot, akkor az erdő szerkezetét csak minimálisan változtatjuk leginkább évelő zöldségfélék és gyógynövények aláültetésével, tovább folytatva azzal, hogy főleg bokrokból és árnyéktűrő fákból álló aljnövényzettel bővítjük. Végül tisztásokat is vághatunk, amelyekbe olyan szukcesszív növény sorozatot telepítünk, amely a lombkoronától kezdve le a földszintig hasznos növényekkel tölti ki a nyiladékot. Ha az erdőkert beültetésére egy üres telek vagy egy gyep áll rendelkezésedre, akkor „gyors szukcesszió” szerint is tervezhetjük a kertet. A gyors szukcesszióban a kert minden fejlődési szakaszát megtervezzük, az évelőktől kezdve a cserjéket, a fiatal fákat, egészen az „érett erdőig”, és utána összes szakaszhoz tartozó összes növényfajtát egyszerre ültetjük el.

Ha csak egy kicsi udvarunk van, vagy egy tetőkert, abból is lehet mini erdőkertünk. Bár ezzel az erdő fogalmát kissé átértelmezzük, de ugyanezt az elvet egy olyan kis területre is alkalmazhatjuk, ahol mindössze 2-3 középnövésű fa és a kísérő növényeik töltenek ki egy kis területet. Hiszen a termesztésben sokrétűen használható szintezettséget ennyi fa is biztosítja.

Az erdőkert lényege, hogy megtanuljuk a természettől, és alkalmazzuk a kertben, hogy hogyan alkalmazkodtak az élőlények a klímánkhoz és a földünkhöz, ezért termékeny mezőgazdasági ökoszisztémákkal szeretnék utánozni ezeket a rendszereket. A változatos növényi összetételnek köszönhetően a növényvédelmi problémák is minimálisra csökkennek a monokultúrás termesztéshez képest, hiszen itt – mivel sokféle növényből van kis egyedszámmal – a kártevők sem tudnak felszaporodni emiatt.