Kerti padok sokféleképpen

2014-09-22 11:30:37 | Módosítva: 2014-09-22 11:45:15

A kerti padok sokféle kombinációban kaphatók, készíthetők. A tetővel rendelkező változatok olyan kertekbe is ideálisak, ahol a növényzet még nem ad elegendő árnyékot, de ezen kívül az eső ellen is véd. E pihenőhelyek alkalmasak étkezések helyszínének, baráti beszélgetésekre, tehát a kert központi részeivé válhatnak.


Méret és elhelyezés

A kerti padokat célszerűbb inkább nagyobbra, tágabbra méretezni, mert egy nagyobb méretűn kevesebben is kényelmesen elférnek, fordítva azonban ez nem igaz. Ha alkalmanként bővül a társaság, akkor igen kellemetlen tud lenni étkezéskor a helyszűke, amikor a leveseskanál felemelésével egy menetben a mellettünk ülőt vágjuk könyökkel orrba.

E padokat házilag is elkészíthetjük, vagy meg is rendelhetjük, hiszen az ezzel foglalkozó szakemberek szinte mindegyike egyedi méretre is gyárt. Lehet kapni gyerekméretben is, ám ezzel az a gond, hogy a gyerekek hamar kinövik – szóval hasznosabb a normálméret, mert azt kicsik-nagyok egyaránt használhatják.



Négy, hat és nyolcszemélyesek a leggyakoribb változatok, és mivel középen van az asztal, két szélén a pad, ez még viszonylag kényelmes elhelyezkedést biztosít, hiszen a nyolc személyesnél is padonként mindössze 4 hely van. Ennél nagyobbat azért nem célszerű készíteni, mert akik középen ülnek, ahhoz hogy bejussanak, már sok emberen kell átmászniuk. Ha mégis többszemélyest kell készíteni, akkor az előbbi probléma úgy csökkenthető, hogy nem teszünk a padoknak háttámlát, így be lehet lépni az asztal mellé a padon keresztül, és nem kell a már ott ülőket felállítani.

A méretezésnél arra figyeljünk, hogy felállva se verje be senki a tetőbe a fejét, de ne is legyen túl magas a tető, azaz ha túl magasra kerül az ereszcsatorna vonala (vagy annak a helye – ha nem teszünk rá), akkor eső esetén a szél behordja a vizet a padokra, az asztalra.

Miből készüljön?

A kerti kiülő padok sokféle anyagból készülhetnek – akár fémből is, ám a fa alapanyag illeszkedik látványában legjobban a kertbe. A pad készülhet deszkákból, lécekből, vagy a masszívabb, látványosabb, de drágább rönkökből, rönkszeletekből is. Alapanyagként leginkább a fenyő, akác, nyár szokott szerepelni a választékban. A tartósság szempontjából ajánlatos keményfa alapanyagot választani, bár megfelelő karbantartással a fenyő is sokáig használható marad.

Ha egy szép fa kerti padot készítünk, akkor műanyag, lemez, bitumenes lemez tetővel már ne rontsuk el a kinézetét. Tehát legyen a tető is természetes anyag. Legolcsóbb, de szép megoldás a nádszövet, vagy vesszőszövet tető. Ezt akár ázás biztosra is készíthetjük, ha a két nádszövet közé fóliát rakunk. Így az véd a beázástól, de rejtve van, nem látszik. Olcsó és tartós megoldás, ha a tetőt OSB lapból készíthetjük, ám a látvány kedvéért ezt is rejtsük el. Alulról tegyünk rá nádszövetet, felülről fóliát vízzáró rétegnek, fölé pedig fazsindely, nádszövet stb. kerülhet. A tető lehet fazsindely is, ami nem olcsó, de nagyon szép és időt álló.




Padunk tartóssága már a tervezési szempontoknál eldől. A már említett túl magasra tervezett tető-kiindulási pont miatt a beeső eső csökkenti a tartósságot. Ha a tető vízszigetelő rétegét kihagyjuk, akkor is években mérhető a használati idő csökkenése. A padok földdel ne érintkezzenek, mert akkor folyamatosan szívják fel onnan a nedvességet, tehát bármilyen kőlapra, de állítsuk rá a szerkezetet, hogy az a talajjal sehol ne érintkezzen.

A faanyag szokásos védelméről alapozóval, és lehetőleg vastaglazúrral gondoskodjunk. Ha a lazúr folytonossága az idő elteltével megszakad, repedezik, akkor azt csiszoljuk kissé vissza, majd újra kenjük le. Az alapozónak kiváló a lenolajkence, mely védi a fát és valamelyest bele is szívódik, tehát nem csak felületi védelmet biztosít.

Gyakori probléma, hogy sokszor olyan fából készül a pad melyen „tegnap még a rigó fütyült”. Azaz nincs meglelően kiszárítva, így főleg tűző napon a hirtelen száradás miatt repedni fog. Megoldás: hosszabb időn át szárított fát használjunk. Még ilyenkor is lehet utószáradása az anyagnak, ezért jó ha a padok csavarral (nem ácskapoccsal, vagy facsavarral) vannak összeállítva, hiszen ezek később is után húzhatók.





További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Műgyanta padlók

A műgyanta padló vagy öntött padló olyan, többrétegű, a helyszínen felhordott burkolati rendszer, amely a hordozófelület hézagmentes védelmét hivatott biztosítani.


Újdonságok az árnyékolástechnikában

Bár az árnyékolás egész évben téma lehet, a nyári időszakban fokozottan merül fel az igény a túlzott napsütés elleni védekezésre. Sok szakértő az árnyékolástechnikát egyenesen a klimatizálás...