Taposási károk helyreállítása...
A csapadéktól, a téli hóterheléstől, valamint a lenyírt és a területen maradt fűkaszáléktól idővel egy filcréteg keletkezik a talajon. A talajban pedig az elhalt fűgyökerek az élő részek fejlődését szintén akadályozzák, ha lassabb a lebomlása az elhalt szerves részeknek, mint az kívánatos lenne. A felszíni filcréteg elzárhatja az oxigént a fű gyökereitől, aminek a fű besárgulása lesz a következménye. Mindezek mellett a füvön járva-kelve a talaj tömörödését fokozzuk, és víz-, és levegőgazdálkodását ezzel folyamatosan rontjuk. Persze a gyepfelület arra lett kitalálva, hogy járjunk rajta, de minőségének megőrzése miatt érdemes az ezzel járó károkat talajlazítással, és gyepszellőztetéssel orvosolni.
A kert fáinak cserjéinek növekedésével egyre több árnyék vetülhet a füves részekre is, ami hosszú távon nem tesz jót a gyepnek. A negatív folyamatok itt egymás hatását erősítik. A kevesebb fény miatt ritkul a fű, a ritkulás miatt gyomosodik, vagy az árnyék és a nedvesebb mikroklíma miatt mohásodni kezd a talajfelszín. A gyomok elnyomják a füvet, a moha, valamint az árnyék miatti kevesebb párolgás miatti tartósabb nedvesség a talaj levegőtlenségét okozzák, ami szintén a fű számára kedvezőtlen, ami további ritkulását eredményezheti.
A gyepszellőztetés és talajlazítás eredményeként sokkal jobb lesz a talaj tápanyag és a vízellátása, mert e nélkül a kilocsolt víz csak megáll a talaj felszínén, de a növény gyökeréhez sokkal később, vagy párolgási veszteség után jut el.
A gyepszellőzetés célja hogy a felső talajréteget fellazítsa, így újra eljuthat a víz és a tápanyag a növény gyökeréhez. A munkák összehangolása ezen a téren is fontos. A gyepszellőztetést és a gyep talajának a lazítását a többi munkafolyamattal össze kell hangolni. Gyepszellőztetést nyírott gyepnél végezhetünk a tavaszi, vagy nyár eleji időszakban. Ám a füvet 8 centiméternél rövidebbre, mint ahogy más esetben sem, úgy a gyepszellőztetés előtt se nyírjuk. Ez a minimális magasság kell ahhoz, hogy a fű ne száradjon ki (amennyiben alacsonyan, a fű bokrosodási pontjánál vagy lejjebb vágjuk a növényeket, a központi rügy sérülése miatt kiszáradhat) és a talajra megfelelő árnyékot vetve megakadályozza a gyomosodást.
Talajlazítás, gyepszellőztetés: egy menetben
A gyeptalaj lazítása a gyep szellőztetése kézi készülékekkel, például gyepszellőztető gereblyével is megoldható. Ez egy olyan gereblyeszerű szerkezet, melynek fogai a talajba is behatolnak. Egy nagyobb területet egy ilyennel átfésülni felér egy kiadós edzéssel, hátránya is ebben rejlik, hisz ahogy fáradunk, úgy egyre kevésbé nyomjuk le a talajba a szellőztető gereblyét. Emiatt ha csak nem többször kisebb területet kezelünk át hosszas pihenőkkel, a gyepszellőztetés nem lesz egyenletes.
Már elektromos és benzinmotoros készülékek is kaphatók, melyek a gyeptalaj lazítás és szellőztetés nehéz munkáját megkönnyítik számunkra. Házikertekbe elegendő egytengelyes gépet választanunk, nagyobb területek, sportpályák, nagy zöldfelületek kezelésére pedig a kéttengelyes, nagyobb teljesítményű gépek az ideálisak. A talajlazítást és a gyepszellőztetést két géppel is végezhetjük, ám kapható már olyan kombinált készülék (pl. az AL-KO-tól), melyben a munkaeszköz egyszerűen cserélhető: használhatjuk a késes talajlazító eszközzel, vagy kicserélhetjük a gyepszellőztető tengelyre. A gép tetején egy beépített biztonsági eszköz jelzi, hogy a csere után az aktuális munkaeszköz tengelyét jól illesztettük-e a helyére. A gép magasságállításával tudjuk szabályozni, hogy a munkamélység milyen legyen.
A kombinált talajlazító és gyepszellőztető készülék rendelkezik gyűjtőkosárral is, ám arra számítanunk kell, hogy ennek hatékonysága elmarad a fűnyíró fűgyűjtőjéhez viszonyítva. Míg a fűnyírónál a kés hajlítása keltette légáram a könnyű fűkaszálékot a gyűjtőzsákba sodorja, itt a talajlazító, vagy a gyepszellőztető eszköz forgásának aktív munkája löki be a földből kiszedett gyökérdarabokat a gyűjtőkosárba. Ezek a földes gyökérdarabok jóval nehezebbek is a fűkaszáléknál, ezért talajlazítás vagy gyepszellőztetés után érdemes utána gereblyézni a területet, vagy egy gyűjtőkosaras fűnyírót áttolni rajta, hogy a maradék gyökérmaradványt összeszedje.