Energiatakarékossági okokból indokolt lehet, hogy a háztartás egyes villamos fogyasztóinak fogyasztását külön-külön is ismerjük. Gondolunk itt például arra, hogy a mosógép mennyivel több energiát fogyaszt, ha 60 °C helyett 90 °C-on mosunk, vagy pl. a hűtő hőmérséklet-beállítására, illetve beépítési módjára. A másik csoport, ami jelentősen megdobhatja a villanyszámlát, a stand-by (készenléti) üzemmódban működő készülékek, mint például a TV, mikrohullámú sütő stb. Úgy gondolhatjuk, hogy kikapcsoltuk a készüléket, de ezek kikapcsolás után is alattomosan fogyasztják az energiát. Ez különösen igaz a hálózati tápegységekre (telefontöltő, notebook töltője...). Ezek a hozzájuk csatlakoztatott készülék eltávolítása után is vesznek fel teljesítményt, így növelik a fogyasztást.
A villamos fogyasztás mérése csak az áramszolgáltatói mérővel a laikus számára becsapós lehet, mivel ha ránéz, azt gondolhatja, hogy annyi, amennyi, ki kell fizetni. Ha viszont a lakás egyes fogyasztóit egyedileg (vagy több fogyasztót csoportosan) is mérjük, és a részmérő(k)re pillant az illető, meglepő eredményt láthat. Ha az egyik szám arányaiban túl nagy az összfogyasztáshoz képest, érdemes átgondolni, mit lehetne tenni ennek csökkentésének érdekében. Hűtő kisebb fokozatra kapcsolása, telefontöltő kihúzása töltés után, szórakoztató elektronikai eszközök teljes áramtalanítása, ha huzamosabb ideig (pl. egész nap) nem tartózkodunk otthon vagy épp a mozgásérzékelős lámpák idejének rövidebbre állítása. Ez csak pár javaslat.
A háztartás egyes áramköreinek fogyasztásadata szakember számára rengeteg információt szolgáltathat egy "házi energetikai audit" során, amelynek célja az energiafelhasználás csökkentése, a felhasználás hatásfokának növelése.
A Legrand cég ehhez számos megoldást kínál. A Legrand Lexic családjába tartozó fogyasztásmérők "tudásszintje" széles skálán mozog. A magyar háztartásokban található hálózatokhoz illeszthetők az áramszolgáltató engedélye nélkül, mivel beépítésük a mért vezetékekre történik. Az egyszerű, csak hatásos fogyasztást (kWh) mérő készülékektől a programozható kimenettel és kommunikációs porttal rendelkező készülékekig terjed a skála. Szinte bármilyen lakásba felszerelhetők.
Előnyük abban az esetben mutatkozik meg leginkább, ha villanyszámlánkat túl magasnak találjuk, és szeretnénk faragni az összegből. Ha a háztartás nagy "energiafalóit" fel tudjuk deríteni, utána már egyszerűen tehető javaslat a takarékosabb fogyasztás lehetőségeire. Ezután a mérőkészülék(ek) ára már roppant rövid idő után (egy készülék általában 2 év alatt) megtérül a villanyszámla csökkenése miatt.