Faszerkezetek égéskésleltetése

A faszerkezetek rossz tulajdonsága, hogy száraz állapotban már igen alacsony hőfoknál (kb. 200 °C-nál) tüzet fognak, s nemcsak maguk égnek el, hanem a tűz továbbterjedését is elősegítik. Különösen a fenyőfa az, amelynek a tűzzel szemben igen csekély az ellenálló képessége. Tűz esetén ugyanis a fa belsejében a hőség behatása alatt száraz desztilláció indul meg: az ebből fejlődő éghető gázok a szabadba jutva lángra gyulladnak, s a tüzet a szomszédos faszerkezetekre is átvezetik. Ezért igen régi az a törekvés, hogy a fát a tűznek ellenállóvá tegyék.
A mai technika sok eseten megköveteli a fa égési hőmérsékletének emelését. Sok olyan gyárban, amelynek szerkezete jórészt fából van (malom, fűrésztelep stb.), szükséges a fa gyúlékonysági fokát emelni, hogy tűzbiztosságát növeljük. Az e tekintetben végzett sok kísérletet annyiban lehet eredménytelennek mondani, hogy a fát igazán tűzállóvá tenni nem sikerült, s valószínű, hogy nem is fog sikerülni. A gyakorlati követelményeknek azonban az eredmény annyiban megfelelő, hogy a tűzálló szerekkel kezelt fa a tűz behatása alatt nehezen gyullad meg, lángra nem lobban, hanem csak a láng közvetlen behatása alatt, s akkor is igen lassan megszenesedik.

A tűzbe került fa ennélfogva, ha nem is elpusztíthatatlan, megnehezíti a tűz keletkezését, s megakadályozza a már bekövetkezett tűz további terjedését. Ezzel szilárdsága és teherbírása is hosszabb ideig van biztosítva. Mindez nagymértékben növeli a faszerkezetek és faépítmények tűzbiztosságát. Megfelelő tűzvédelmi kezelés esetén elérhető, hogy a tűzoltók megérkezéséig, az oltás megkezdéséig csak a szerkezet egy részére terjedjen ki a tűz, és ne terjedjen át az egész szerkezetre vagy a szomszédos épületekre is.

Égéskésleltetési módszerek

A fa tűzvédelme, más szóval égéskésleltetése, vagy lángmentesítése két alapvető fizikai-kémiai módszer (hatás) köré csoportosul.
Tűzgátló habot képező bevonatok, más szóval tűzvédő festékek. Főként beépített szerkezeti részeken célszerű az alkalmazásuk, ahol bontás nélkül nem-, vagy csak nehezen lehet hozzáférni a bevont felületekhez. Hatásuk mondhatni időtlen, de csak a nehezen éghetőségi értékig. Ecseteléssel és szórással is könnyen felhordhatók, de nem kopásállóak.
Vannak olyan faszerkezetek - pl. falépcsők, nemes fa padlóburkolatok -, amelyek a tűzgátlás mellett komoly kopásnak is ki vannak téve. Ezek tűzvédelmét csak kétkomponensű, kiváló kopásállóságú égéskésleltető anyagokkal lehet biztosítani. A festő módszerekkel felvitt bevonatból (tűzvédő festékből) egy stabil, jó szigetelő tulajdonságokkal rendelkező mikrocellás habréteg keletkezik hő vagy tűz hatására. Ez a habréteg védi a fát az égéstől, az OTSZ-ben meghatározott kategória határain belül.

Oldott tűzvédő sókeverék alkalmazása a másik lehetőség. Szervetlen különleges sókeverékkel a fát átitatva (bemártás, permetezés) azt lehet elérni, hogy égés esetén, a sókeverékből felszabaduló, nem mérgező gázok oxigénelvonó hatására az égés megszűnik. A felületen kialakuló faszén réteg szigetelő hatása is érvényesül. Ez az eljárás egyben a kezelt anyag biológiai védelmét is biztosítja, így egy kezeléssel gomba és rovarkártevők ellen is védetté teszi a faanyagot.

Ezeken túl még számos anyag is égéskésleltető hatással bír, mint pl. a gipszkarton, amely a kristályvíz hatására késlelteti a tűz továbbterjedését, vagy az üvegszövet tapéta, amely már eleve nehezen éghető anyagnak minősül.

Egyes só alapú bevonatokat kivéve, a korszerű égéskésleltetők hatása, ha a bevonat nem sérül meg, és állandóan száraz egyenletes klímában van, akkor az élettartama akár korlátlan is lehet. Sajnos nem lehet előre látni, hogy az adott helyen, a használat során milyen klimatikus változások következnek be. A tervezésnél 15-30 éves időtartammal lehet számolni. Hosszú távú tartóssági vizsgálatokról nem tudunk. Általános szabály, hogy 5 évenként ellenőrizni kell a szerkezeteket, és ha felmerül a gyanú, hogy a bevonat hatékonysága nem megfelelő, pl. nagy kiterjedésű beázások esetén, akkor vizsgálattal ellenőrizni kell. Ha nem megfelelő, akkor egy újabb réteget kell felhordani.

A faanyagvédelem, főleg a kémiai faanyagvédelem jogi háttere sokáig bizonytalan volt, de ezt egyértelműen szabályozták. A 182/2008 (VII. 14). korm. rendelettel módosított 253/1997. (XII. 20.) korm. rendelet az "Országos településrendezési és építési követelményekről" (OTÉK) 53. § (5) pontja a következők szerint változott meg: "Faanyagot a beépítési helyének megfelelő, a faanyagvédelemre vonatkozó szabványoknak, vagy azzal egyenértékű védelmet biztosító előírásoknak megfelelő gombamentesítő, illetőleg rovarkár elleni kezelés után szabad beépíteni."
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat a tervezett építmények - a rendeltetése, illetve a benne folytatandó tevékenység veszélyessége alapján - meghatározza a tűzveszélyességi osztályát, amely egyben néhány kivételtől eltekintve (középmagas, magas épületek, színház, filmszínház, művelődési épületek stb.) a lehetséges tűzállósági fokozat kategóriát kijelöli. Annak ellenére, hogy már életbe lépett az új OTSZ, átmeneti időszak van a tűzvédelmi szabályozásban. A 9/2008 (II.22.) ÖTM rendelet, amely tartalmazza az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot (OTSZ-t), hatályba lépésével visszavonásra kerültek a régi rendeletek.

Az egyik jelentős változás, hogy az új rendelet már a "nehezen éghetőség" fogalmát sem használja. Az MSZ EN 13501-1 szabvány tartalmazza azokat a szempontokat, melyek szerint az építőanyagok tűzvédelmi osztályba sorolása elvégezhető. A szabvány 7 osztályt különböztet meg általában az építési anyagok és 7 osztályt a padlóburkolatok vonatkozásában. Az építőanyagokra vonatkozó osztályokat a következőképpen jelölik: A1; A2; B; C; D; E; F. Ha megpróbáljuk összehasonítani a régi kategóriákkal, akkor jó közelítéssel az "A1" a nem éghető anyagoknak, a "B-C" a nehezen éghető anyagoknak, a "D-E" a közepesen éghető anyagoknak felel meg.
A fő tűzvédelmi osztályok meghatározása mellett a füstfejlesztés és az égve csepegés kritériumainak figyelembe vételével további alkategóriákat határoznak meg. Az Országos tűzvédelmi Szabályzat, tűzállósági fokozatonként táblázatba rendezve, a szintszámonként megadja az egyes szerkezeti elemmel szembeni követelményeket. Általában egy szerkezeti elemnek többféle követelménynek is eleget kell tennie. Ezen előírásoknak külön-külön is meg kell felelniük.
A rendeletben csak követelmények kerültek meghatározásra, de nincs előírva, hogy milyen módon lehet, vagy kell teljesíteni az adott előírásokat.