Hordozható MP3 lejátszók

Az MP3 (pontosabban az MPEG-1/2 Audio Layer 3) formátumot a '80-as évek végén a német Fraunhofer intézetben fejlesztették ki. A kutatás célja a hangok visszaadásához szükséges adat nagymértékű lecsökkentése volt, oly módon, hogy a tömörített állomány igyekezzen hűen visszaadni az eredeti hangzást a hallgató számára. Mindezt veszteséges tömörítéssel, az átlagemberi fül tökéletlenségének figyelembe vételével érték el (pl. nagyon magas hangok levágása, mély hangok mono visszajátszása stb.).
Az MP3 a '90-es évek első felében nagy népszerűségre tett szert a számítógép felhasználók körében. Eljött a fájlcserélők nagy korszaka, amikor CD-nyi anyagok viszonylag kis méretre tömörítve könnyen cserélhettek gazdát az interneten keresztül. Kezdetben elsősorban számítógéppel, később asztali lejátszók segítségével is lehetőség nyílt az MP3 fájlok meghallgatására. Manapság nem is lehet olyan asztali DVD lejátszót kapni, amely ne volna alkalmas ennek a zenei formátumnak a kezelésére. Ahogy korábban a CD-nél vagy a kompakt kazettánál, az MP3-nál is felmerült az igény, hogy hordozható lejátszó segítségével az utcán vagy a buszon is hallgathassuk kedvenc zenéinket.

CD-s MP3 lejátszók

A hagyományos, hordozható CD lejátszók (discman-ek) ekkorra már elterjedtek voltak, ésszerűnek tűnt, hogy a nagy gyártók CD alapú MP3 lejátszókat kezdjenek el gyártani. Ezek az eszközök első ránézésre pontosan ugyanolyanok, mint egy hagyományos discman, azzal a különbséggel, hogy alkalmasak a tömörített fájlok lejátszására. Ezt a lejátszón természetesen fel is tüntetik. Az ilyen eszközök lefelé kompatibilisek, azaz a hagyományos audio CD-kkel is elboldogulnak.
A CD-s MP3 lejátszók előnye, hogy manapság fillérekért kapható a nyersanyag (írható CD), amelyre saját magunk készíthetünk 10-15 lemeznyi MP3 összeállítást a számítógépünk segítségével. Ha pedig újraírható CD-t vásárolunk, akkor azt akár több százszor is felhasználhatjuk, így az adathordozó szinte ingyen van. Hátránya a viszonylag alacsony kapacitás és a relatív nagy méret. A hordozható, CD-s MP3 lejátszók rendelkeznek valamilyen kis méretű átmeneti tárolóval, memóriával, így a lemezt nem kell állandóan forgatnia a szerkezetnek. Ennek köszönhetően hosszú, akár több tíz órás üzemidőt is elérnek egy-két ceruza akkumulátorral. Az átmeneti tároló másik célja, hogy kocogásnál - mely a mozgó alkatrészekkel rendelkező eszközök esküdt ellensége - ne akadjon meg a zene, ahogy az a korai hordozható CD lejátszóknál tapasztalható volt.

Flash memóriás MP3 lejátszók

A flash memóriák a '90-es évek végén indultak hódító útjukra, elsősorban a digitális fényképezőgépek elterjedése miatt. A korábban alkalmazott memóriakártyákhoz képest a flash memória nem "felejti el" a rajta lévő információt, ha nem kap tápfeszültséget. Így ez a fajta médium adattárolóként, adathordozóként kiválóan alkalmazható. Szinte alig van olyan számítógéppel rendelkező ember, akinek ne lenne pendrive-ja, melynek belsejében szintén egy apró memória modul található.
A gyártók gyorsan felismerték a flash memóriában rejlő lehetőségeket, a pendrive után MP3 lejátszókba kezdték őket építeni. Az ötlet több szempontból is kiváló: alacsony fogyasztás - hosszú játékidő, kis méret - nyakban, zsebben elfér, és ami a legfontosabb, hogy nincs mozgó alkatrész, tehát az eszköz enyhe külső behatásoknak is ellenáll. A hátránya, hogy a nagy kapacitású memóriák még mindig elég borsos árúak, de aki megelégszik 1-2 gigabájtos változatokkal, az már elérhető áron vásárolhat a sok ismert és ismeretlen márka termékei közül.

Merevlemezes MP3 lejátszók

A mágneses elven működő merevlemezt (winchestert) már évtizedek óta használják adattárolásra, így ennek az adathordozónak a fejlődése jóval korábban elkezdődött, mint a flash memóriáké. Az előző század végén már a több tíz gigabájtos változatok sem jelentettek nagy újdonságot, és a lemezek mérete is egyre csökkent. Első lépésként hordozható számítógépekbe, notebook-okba kerültek beépítésre, majd az IBM megjelent a Microdrive névre hallgató merevlemezével, amely fizikai kiterjedéseit tekintve megegyezett a népszerű CompactFlash memóriakártyával. Összehasonlításként: míg egy '50-es években használt merevlemez közel fél méter átmérőjű volt, a Microdrive forgórésze nagyjából egy mai tízforintos méretének felel meg. Kapacitását tekintve pedig sok nagyságrendnyi az ugrás. Az IBM után természetesen sok más gyártó is elkezdte gyártani a kis méretű, hordozható eszközbe építhető merevlemezt. A legnagyobb dobás az Apple iPod nevű szerkezete volt, amely azóta is vezető a merevlemezes MP3 lejátszók piacán. A legnagyobb kapacitású iPod jelenleg 80 Gb-os, amelyre akár egy kereskedelmi rádió teljes zenei gyűjteménye ráfér, sőt az újabb modellek kép és videó lejátszására is alkalmasak. A merevlemezes lejátszók előnyei a kapacitáshoz viszonyított kedvező ár és a kis méret, viszont vitathatatlan hátrányuk a sérülékenység.

Az MP4 lejátszók

A boltok polcain az utóbbi időkben megjelent MP4-lejátszók pontos meghatározása még a szakembereknek is gondot okoz. Egy biztos: minden olyan lejátszót besorolunk ebbe a kategóriába, amelyik videofájlokat képes lejátszani. Vagyis van olyan MP3-lejátszó, amelyik valójában MP4-nek is nevezhető. Ahhoz, hogy videót, pontosabban mozgóképet nézhessünk egy lejátszón, annak rendelkeznie kell viszonylag nagy méretű, jó minőségű színes kijelzővel. Ez azt jelenti, hogy minimum 65 ezer színárnyalat megjelenítésére kell hogy képes legyen. Természetesen a memória vagy a tárolókapacitás is kulcskérdés, mivel a mozgóképfájlok jóval nagyobb méretűek, mint a zenefájlok. A számítógépes videók többfélék lehetnek. Számos elterjed fájlformátum létezik, és mivel az MP4-készülékeknél nincs egyértelmű szabvány, érdemes tájékozódni arról, hogy a lejátszó hányféle és pontosan milyen formátumot ismer.