Pollen allergia

Januári lapszámunkban már foglalkoztunk a lakásban, zárt térben jellemző allergén anyagokkal. A növények virágzási ideje új támadásoknak teszi ki az erre érzékenyeket.

A virágos növények pollenjei közül csak kevés vált ki immunreakciót, de mivel pollenek szinte folyamatosan vannak a levegőben, ezért ez is fontos tényező. Az ezer fűfaj közül mindössze néhány, és az ötvenezer fafajból is csupán alig száz okozhat allergiát. Utóbbiak közül érdemes kiemelni a hazánkban is sokfelé elerjedt kőrist, diót, szilt, a nyárfaféléket és a bodzát.
Ezek ellen védekezni csak korlátozottan tudunk. A védekezést semmiképp nem éri meg a kertünkben e növények kiirtásával kezdeni, mivel ez hatástalan lenne pollenszempontból. A növények virágpora ugyanis akár több száz kilométeres utakat is bejárhat a széllel, így egy-két közeli kivágott fa nem változtat a helyzeten.
A megoldás az lehet, ha kerüljük a polleneket - már amennyire ez lehetséges. A levegő pollenkoncentrációja délelőtt 5 és 10 óra között a legnagyobb. Tavasszal van egy csúcsidőszak, ekkor a tavaszi virágzású növények porára érzékenyek érezhetik a tavasz beköszöntének kevésbé áldásos oldalát. A parlagfű pollenje (ami a legtöbbeket érint) július végétől november végéig lehet jelen a levegőben szeptemberi tetőzéssel.
Aki pollenallergiás, jobban teszi, ha nem nyír füvet, vagy ha ez nem megoldható, akkor legalább védőfelszerelésben, arcmaszkban tegye ezt. Bár az esők utáni időszak nem a legoptimálisabb a kerti munkák elvégzésére, ám ekkor szintén nagyon alacsony a pollenkoncentráció, hiszen az esőcseppek a levegőből "kimosták" a virágport.
A kertben használt ruhával, cipővel a pollenre érzékenyek ne menjenek be a lakásba; a házban vágott virágot és virágjukkal díszítő dísznövényeket ne tartsanak.
A lakás szellőztetését tavasztól őszig célszerű késő éjszakára, vagy a kora hajnali órákra időzíteni.
A légtisztító berendezések, a víztartállyal kombinált porszívók, valamint a légkondicionáló berendezések pollenszűrői mind azt hivatottak elérni, hogy a szoba légterébe jutott virágporszemek kiszűrhetők legyenek. Ehhez persze rendszeres vizes portalanításra is szükség van, különben az egyszer bejutott pollenek, hosszú hónapokig kavaroghatnak a levegőben.

Pollennaptár a leggyakrabban allergiát kiváltó növénycsoportok felsorolásával:

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nzr

Címkék: pollen, allergia

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

A beteg lakás

Életünk jelentős részét otthon, és munkahelyünkön töltjük. Amunkahelyünkön levő körülményekre az esetek többségében nemsokráhatásunk van, ám hogy otthon egészséges körülmények között lehessünk,...


Légtisztítás klímával

Az allergiában szenvedők mindent megtesznek, hogy legalább a lakáson belül csökkenteni tudják a pollen koncentrációt és az allergén por mennyiségét. Erre a célra a legkülönbözőbb árú és tudású...