Műanyagok otthonunkban

Ha körülnézünk közvetlen környezetünkben és megvizsgáljuk mi miből készült, szinte megdöbbentő, hogy milyen magas a mesterségesen előállított alapanyagú tárgyak aránya, bár sokszor nem is gondolunk erre, egyszerűen csak használjuk. Műanyagból van szinte minden háztartási eszköz külső burkolata, az edények egy része. Sok konyhaszekrény frontfelületét műanyag fólia borítja. A fürdőben akrilból van a kád és a zuhanytálca. A gyerekek játékainak majdnem kilencven százaléka szintén nem természetes anyagból készült. Sok lámpánk műanyagburás, habszivacsok az ülőpárnáink és vannak műanyag ülőbútoraink is. Műszálasak, de legalábbis kevertszálúak a szőnyegek és textilek. A laminált padlók felületét papírvázas műanyag fólia borítja, és műgyanta lakkok fedik a bútorok felszínét is. És ezek csak a látható felületek, mert tartószerkezetként és belső elemként is jelen van a műanyag valamelyik fajtája.
A műanyagok nagy része hamar tönkremegy, csúnyán öregszik, viszont olcsó és bármilyen forma létrehozható belőle. Vannak persze kiváló művészi színvonalú alkotások is. Pro és kontra hozhatók érvek a le nem bomló anyag ellen és mellett, merthogy a természetes anyagok csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és egyre drágábbak.
Az 1851-es első londoni világkiállítástól - a bemutatás pillanatától - 1973-as olajválságig töretlen volt a fejlődés, bár hatvanas évektől jelentkező környezetszennyezési probléma már figyelmeztető volt. Talán a jelenleg még szinte megfizethetetlen lebomló műanyagoké lesz a jövő.
Mi is történt a környezet kultúrában? Az úgynevezett helyettesítő anyagok már a rokokó időszakában megjelentek. A papírmasé és fabronz váltotok időnként a nemes anyagokat váltották ki a Napóleon által létrehozott empire berendezéseknél is.
Az első valódi műanyagként a kaucsukból előállított keménygumit és az ebonitot tartjuk számon 1851-től. 1869-ben pedig már bejegyezték a celluloidot is. Ezekkel az anyagokkal ekkor még csak utánozták az eredeti tárgyakat, bútorokat. A XX. század elején indult meg a műanyagok kísérletező módon történő alakítása. A huszas évek közepén hozták létre a bakelitet "a jövő alapanyagát". Ezután már egyenes az út és a formatervezők zseniálisan új formákat hoztak létre. Az új anyagok mint a poliészter, a poliuretán, a polisztirol és a belőlük készült berendezési tárgyak szorosan összefüggenek a design az ipari formatervezés és a tömeggyártás fogalmával.
A neves tervezők Charles és Roy Eames valamint Eero Saarinnen jártak az élen az ötvenes években ezen a területen. A már említett válság után a XX. század nyolcvanas évei ismét fellendülést hoztak. Ettore Sottsas, Gaetano Pesce majd napjainban Philippe Starks által teljes jogú anyaggá vált a műanyag. Fantasztikus formájú, zseniális és sokszor meghökkentő alkotásokkal kápráztatnak el bennünket. Sok műanyag bútor már a designtörténet nagyon értékes, ma is gyártott alkotása. Egyik-másik számozott reprint darab akár egy-másfélmillió forintba is kerülhet. Ezek ma is csodált darabjai a kiállításoknak és modern művészeti múzeumoknak.
A retro divat miatt a formatervezés iránt eddig nem érdeklődők is felfigyeltek a különleges, meglepő formákra, az űrkorszakot idéző darabokra vagy az ergonómiai tökéletességre.
Tiszteletet ébresztő tárgyakat csodálunk a nagy formatervezők keze nyomán és borzongunk a sok silányság láttán. Ha már különbséget tudunk tenni, jó úton járunk, hogy a jövőben mértékletes legyen a műanyagok felhasználása. A természetes anyagok pazarlása és a műanyagok alkalmazása közötti egyensúly megteremtése meghatározó lesz jövőnket illetően.