Még nagyobb biztonság az építőiparban

Magyar Cementipari Szövetség

2014-04-17 18:32:18 | Módosítva: 2016-05-09 10:08:15

A hét elején együttműködő megállapodást kötött a Magyar Cementipari Szövetség és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az együttműködés keretében a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei piacfelügyeleti feladat- és hatáskörük keretében ellenőrzik az építési termékek biztonságosságának és megfelelőségének követelményeit.

Az együttműködés célja, hogy kizárólag olyan építési termékek kerülhessenek forgalomba, amelyek teljes mértékben kielégítik a vonatkozó jogszabályok feltételeit. A határozatlan időre kötött megállapodásban az is szerepel, hogy a Magyar Cementipari Szövetség laboratóriumi vizsgálatokkal is segíti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkáját.

A Magyar Cementipari Szövetség a szélesebb szakmai szempontok előtérbe helyezésével kibővítette szakmai és érdekérvényesítési tevékenységét. Képviselete ma már kiterjed a hazai építőanyag gyártók szélesebb körére, mivel új, önálló tagozatokat hozott létre. A Szövetség keretein belül a cement mellett ma már a beton, a mész és az adalékszer is ilyen önálló szakmai érdekképviselettel rendelkezik.

„A megállapodás létrejöttével a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság további ágazatban bővítheti piacfelügyeleti tevékenységét, erősítheti a tudatos vásárlók és fogyasztók körét. Az építőipari alapanyagok hatósági ellenőrzése biztosítja, hogy az építési termékek minősége hozzájáruljon a magyar építőipar további növekedéséhez.” – emelte ki Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az aláíráson.   

„A megállapodással további minőségi felelősséget tudunk vállalni az építési termékek színvonalára, és a Magyar Cementipari Szövetség tagjainak gyáraiból kikerülő építőipari alapanyagok megbízhatóságára, tartósságára, és teljes mértékű biztonságára.” – mondta Szarkándi János, a Magyar Cementipari Szövetség elnöke.

Az együttműködő megállapodás keretében a jövőben további szakmai konzultációkon, képzéseken és eseményeken támogatja egymást a két fél, amivel tovább erősítik a piacfelügyeleti tevékenységet és támogatják a magas minőségű termékek gyártását és forgalmazását.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Magyar Cementipari Szövetség


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Új szabályok a termékbemutatókra

Az erőszakos termékbemutatókról korábban is írtunk már. Sajnos gyakori történet, hogy idős, nyugdíjas embereket hívnak meg „vacsorára”, „olcsó buszos utazásra” vagy néha egyáltalán nem titkolt...


Minden, amit a szulfátálló cementekről tudni kell

A közelmúltban jelent meg a Szulfátálló cementek kézikönyve, mely a Holcim szakmai kiadványainak sorában immár a harmadik. E könyv, ugyanúgy, mint a 2008-ban kiadott Cement-beton Kisokos, majd...