Kerékpár napenergiával

2014-05-05 16:51:42 | Módosítva: 2014-05-05 17:00:34

Az Amerikában kifejlesztett háromkerekű ELF tulajdonképpen egy hibrid kerékpár, részben napenergia, másrészt a vezető pedálozással hajtja.


A kettő kombinációjából egy ideálisnak látszó városi közlekedési eszköz jött létre, ami – a részben zárt karosszériának köszönhetően – még az időjárástól is védett. A korábbi sportkocsi tervező Rob Cotter álmodta meg és építette meg a járművet. Elektromos motorjával, és jól feltöltött akkumulátorral akár 14 mérföldet is meg tud tenni, de ez a táv jócskán kiterjeszthető, ha a vezető is több munkát vállal, és a pedállal rásegít az elektromos hajtásra.


A karosszériának több funkciója van. 

Mint említettük, véd az időjárási kiszolgáltatottságtól, és elegendően nagy ahhoz, hogy a vezető mellé még egy jókora sporttáskát, bevásárló szatyrot is el lehessen helyezni benne. De ezeknél is fontosabb, hogy a tetején helyezték el a solár cellákat, melyek napsütésnél 7 óra alatt képesek teljesen feltölteni az akkumulátort. Ha van módunk hálózatról tölteni, vagy napsütés híján erre kényszerülünk, akkor másfél óra is elegendő az akku feltöltéséhez.


Ha majd egy ilyen jármű elfogadható áron megvásárolható lesz, akkor kedvéért valószínűleg sokan lemondanak majd az autó használatáról a városban!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Régi kerékpárok rehabilitálva

A városi környezetben az újszerű megoldásokkal felszerelt bringák a menők, „szakadt” gépet alig látni. Vidéken több a régi, sőt, van amelyik „több generációs”, azaz apáról fiúra szál. Az...


Napkollektor kontra napelem

Az utóbbi években a napenergia energetikai célú hasznosításának területén lényeges változás következett be. Régebben szinte kizárólag napkollektoros hőtermelő berendezések valósultak meg,...