Szárnyvariációk

A földi ökoszisztéma fennmaradásában kulcsszerepet játszanak a rovarok. Az évmilliók során kifejlődött szárnyaik a repülés mellett védőpajzsként, hangkeltő eszközként, „álcahálóként” és jelzésként is szolgálnak.

A szitakötő szárnyai rögzült helyzetűek és sűrűn erezettek, ami az etológusok szerint korai szárnytípusra utal. A szárnyak eredetileg a test apró kinövései voltak csak, melyek plusz stabilitást biztosítottak az állat számára, a levegőben történő siklás közben. A rovar keringési rendszere behálózta ezeket a kinövéseket, így vált jól láthatóvá a kifejlett szárnyakon is. Bár ez a szárnytípus meglehetősen egyszerű, a szitakötők a leggyorsabb repülő rovarok, akár 50 km/h feletti sebességgel is hasíthatják a levegőt.

Szinte végtelenül változatos a szárnyak erezete. Az etológusok ezeket a mintázatokat használják egy-egy rokonság bizonyítására vagy megcáfolására. Két, hasonló faj elkülönítése nagyon gondos vizsgálatot igényel, melynek során egyaránt vizsgálják az elágazásokat és kereszteződéseket is.

Szűk helyen történő mozgáshoz összehajtható szárnyakra van szükség. A kérész (tiszavirág) is ilyennel rendelkezik

Az összetett, keresztbe-kasul erezett szárnyak a törzsfejlődés során egyre letisztultabbak, áramvonalasabbak lettek. A fátyolka szárnya sokban hasonlít a karbon korból fennmaradt fossziliákban látható szárnylenyomatokhoz.

Gyakran a legjobb védekezés a rejtőzködés, a szárnyak kiváló lehetőséget nyújtanak erre. A levélre hasonlító szárnyakkal könnyű eltűnni a lombok között.

Rejtőmintázattal is álcázhatják magukat, mint ez a brazil molyfajta.

A nagy színes foltok figyelemfelkeltőek, a fecskefarkú lepke ezt használja ki párkeresésnél.

Lehet színes, texturált, fémes, áttetsző vagy éppen fehér, lepelszerű, amilyen ezé a káposztalepkéé.

Az átlátszó szárnyak legjobb példája az üvegszárnyú lepke, ami szinte bármilyen háttér előtt észrevétlen tud maradni.

A méhek különösen fejlett szárnyakkal rendelkeznek, melyeket meglehetősen egyszerű érhálózat sző át. Apró horgok rögzítik egymáshoz az első és hátsó szárnyakat, így jelentősen megnő a felhajtóerő. Ennek köszönhető a relatív kis csapásszám, ami így is 230 körül van másodpercenként. Összehasonlításképpen egy muslica tömege mindössze 1/80-ad része a méhének, mégis 200 szárnycsapás szükséges ahhoz, hogy a levegőben tudjon maradni. A méhek további különlegessége, hogy nagy terhek szállításakor szárnyívük változtatásával képesek repülni.

A bogarak kemény szárnyai védőpajzsként működnek. A képen látható katicabogár jól ismert pöttyös takarója is csak egy védelmi vonal, repülni az alatta található szárnyakkal tud.

A vékony kitinrétegek fémes ragyogást kölcsönöznek a levélbogarak szárnyainak.

(forrás: http://www.wired.com/wiredscience)