Emelkedik a CSOK

Akár 10 millió lehet a támogatás

MTI

2015-12-17 13:03:44 | Módosítva: 2015-12-17 17:44:54

Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a házaspároknak az új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.


A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kiterjesztése keretében a vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új építésű lakások vásárlásakor a támogatás két gyermek esetén 2,6 millió forintra emelkedik.

Akik eddig igényelték már a CSOK-ot vagy korábban az úgynevezett szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a támogatást. Az új lakások vásárlása esetében eltörölték a CSOK feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél is. Az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz.

Korábbi hír volt, hogy január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az új lakás vásárlás áfája legfeljebb 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak esetében. Ezt a kormány azzal egészítette ki, hogy szintén január 1-jétől önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.


A bürokratikus eljárások is csökkennek; az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a 300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan könnyebbé válik a hatósági ügyintézés.

Nemzeti mintaterv katalógus is készül, amelyben olyan tájkarakterrel rendelkező épületeket javasolnak - akár felújítás vagy építés esetére - amelyek gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak.

A családi otthonteremtési kedvezményt is érintő változtatások célja, hogy minél rugalmasabb családtámogatási rendszer jöjjön létre. Az intézkedések részleteit az év végéig ki fogják bontani a végrehajtási rendeletekben, de az például biztos, hogy a tízmillió forintos támogatást azok a családok is igénybe vehetik, amelyekben a már meglévő két gyermek mellé vállalnák a harmadikat.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

MTI

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ötször több forrás lesz energiahatékonyságra

Nagyságrendekkel nőnek az energiahatékonyságra jutó uniós források 2015-től, és kifejezetten energiahatékonysági célú hitelekre is lehet számítani. Az EU illetve a magyar kormányszervek...


Csökkentsük hőenergia és vízköltségeinket

A tényleges fogyasztáson alapuló fűtési hőenergia- és vízelszámolás elve az egyik leghatékonyabb intézkedés, hogy a hőenergia- és vízfogyasztást, valamint az ehhez kapcsolódó költségeket...