Németország és
Norvégia a két országot összekötő hidrogénvezeték építését fontolgatja, hogy
csökkentsék Európa egyoldalú energiafüggőségét.
A német és a
norvég gazdasági miniszter már márciusi megbeszéléseiket követően
sajtótájékoztatón bejelentették, hogy hamarosan elkészítik a Norvégiából
Németország irányába zöldhidrogént szállító gázvezeték megvalósíthatósági
tanulmányát.
Az elkövetkező
hónapokban és években rendkívül fontos lesz az alternatív energiaforrások
felhasználásnak felgyorsítása, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra
fejlesztése Európa számára az orosz gáz és olaj helyettesítésére. Az elmúlt
napok gazdasági fejleményei még inkább erősítik ezeket a folyamatokat.
Németország
gáztermelésének több mint felét, a szén és az olaj nagyjából harmadát
Oroszországból szerezte be eddig. A háború kitörése óta az a céljuk, hogy ez a
függőség minél gyorsabban csökkenjen. Olaf Scholz kancellár megígérte, hogy
fejleszteni fogják az ország gáz- és széntárolóinak kapacitását. A kormány
cseppfolyósított földgázszállítmányok fogadására alkalmas LNG-terminálok
építését is támogatja.
A magyar hidrogénstratégiai jövőkép megvalósításában fontos állomást
jelent az első töltőállomás átadása és tesztüzeme. Egy lépéssel közelebb került
az ország ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2050-ig...
Vannak már olyan
házak, ahol azzal próbálkoztak, hogy minden villamos energiát hidrogénben
tároljanak. A hidrogénüzemű ház annyit jelent, hogy telepítenek rá rengeteg
napelemet, ami el tudja...