„Teljes a káosz az úgynevezett kazáncsere-rendelettel kapcsolatban. Az új jogszabály az eredeti elképzelés szerint tegnap lépett volna hatályba, de még ma is csak a tervezete létezik, amely betarthatatlan határidőket tartalmaz” – nyilatkozta a Magyar Épületgépészek Szövetségének ügyvezető elnöke. Gyárfás Attila elmondta: az Európai Bizottság még 2013-ban hozott rendeletet arról, hogy 2015. szeptember 26-tól csak az előírásban foglalt hatásfoknak megfelelő gáz-fűtőkészülékeket lehet forgalomba hozni, üzembe helyezni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megjelölt időponttól a gyárakat nem hagyhatják el „hagyományos” kazánok, csak az úgynevezett kondenzációs fűtőberendezések.
A már forgalomba került régi rendszerű
készülékekre azonban nem vonatkozik ez a tiltás. Vagyis a kereskedelmi
készleten lévő berendezések megvételére és felszereltetésére nincs uniós
határidő. Ennek ellenére a magyar kormány a készülő rendelkezésében a lakosság
esetében december 31-ig szabna határidőt az ilyen fűtőegységek üzembe
állítására, s a határnap után csak az új típusú berendezéseket vásárolhatnák
meg és építtethetnék be a háztartások. A piacon lévő mintegy 20 ezer
hagyományos kazánt azonban lehetetlen az év végéig értékesíteni és felszerelni.
Így a lakosság a jövőben kénytelen lesz feketén üzembe helyezni ezeket a
készülékeket. Ezért a szakma egybehangzóan azt kérte a kormányzattól, adjon
kétéves türelmi időt a régebbi kazántípusok felszereltetéséhez. A kabinet
azonban mindeddig nem reagált érdemben.
A kazáncserék
körüli gondokat tetézi, hogy a német E.ON magyar gázszolgáltató leányvállalata
és a Főgáz Zrt. közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatja az ügyfeleit,
hogy augusztus végétől nem fogad be olyan kiviteli terveket, amelyek a
hagyományos kazántípus beépítésére vonatkoznak. Miközben a gázcégek nem
hatóságok, tehát nem hozhatnak ilyen döntést egy olyan rendeletre hivatkozva,
amely eddig életbe sem lépett.
Magyarországon csaknem 2,5 millió gázkészülék és 4,5 millió konvektor van beszerelve. Az uniós rendelet pedig nem határozza meg a forgalomból kivonandó fűtőberendezés-típusokat, de 86 százalékos hatásfokot ír elő, amelyet csak a kondenzációs gázkazán képes teljesíteni. Ez a fűtőkészülék a füst hőjét is hasznosítja. Ugyanakkor jóval drágább az alacsonyabb hatásfokú, hagyományos készülékeknél, és általában a füstelvezető rendszert, illetve a kéményt is át kell építeni az új fűtőberendezés cseréjekor.