Miért JÓ az ÜVEGGYAPOT a tetőtérbe?

2017-10-12 12:37:30 | Módosítva: 2017-10-24 10:41:21

Az elmúlt néhány évben a különböző épületenergetikai minősítések fontossága és szükségessége jelentősen megnőtt, és ezzel egy időben előtérbe került a szigetelőanyagok minősége, beépíthetősége, élettartama.


A hazai gyakorlatban gyakran nem megfelelően használjuk pl. az ásványgyapot, üveggyapot, kőzetgyapot szavakat, így mind az ásványgyapot, mind az üveggyapot fogalmak pontos jelentését kevésbé jótékony homály övezheti a döntéshozók fejében. A nem elégséges információk pedig csak rossz döntéseket alapozhatnak meg.

A fent felsorolt termékekre egy és ugyanaz a harmonizált és honosított Európai Szabvány vonatkozik (száma: MSZ-EN 13162), mely konkrétan így fogalmaz: „Ásványgyapot (mineral wool): Gyapot állagú hőszigetelő anyag, amelyet olvasztott kőzetből, salakból vagy üvegből állítanak elő.”

Az „ásványgyapot” szó gyűjtőfogalom, mely alá tartozik az üveggyapot, kőzetgyapot és a salakgyapot. A salakgyapot szigeteléssel Magyarországon már nem kell számolni, így máris leszűkítettük a kört kétféle termékcsoportra: amikor ásványgyapotokról beszélünk, akkor tulajdonképpen két fő termékcsoportot értünk ez alatt: az üveggyapotot és a kőzetgyapotot.

A kőzetgyapot termékek alapanyagai között megtalálható a mészkő, dolomit, bazalt; a salakgyapot alapanyaga pedig a kohósalak volt.

Az üveggyapot termékek fő alapanyaga az üvegtörmelék, azaz a síküveggyárak melléktermékei. Ez az URSA gyárakat tekintve min. 50-70%. Ehhez még nagy mennyiségben kerül kvarchomok, amely Földünkön a leggyorsabban megújuló nyersanyagok egyike – és itt máris elérkeztünk ahhoz a tényhez, hogy az URSA üveggyapotok kielégítik a modern környezetvédelmi-fenntarthatósági követelményeket is. Alapanyagukból eredően az üveggyapotok kiváló tűzvédelmi tulajdonságokkal is rendelkeznek.


Az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt a hőszigetelési piacon az egyik meghatározó hőszigetelő anyagot, az URSA ásványgyapotokat/üveggyapotokat forgalmazza. Komplex megoldásokat képviselvén, az URSA termékportfóliójában megtalálhatóak még az URSA XPS (zártcellás extrudált polisztirol), valamint az URSA SECO páratechnikai fóliák is a hozzájuk tartozó kiegészítőkkel (ragasztókkal). 

Eloszlatjuk a tévhiteket az üveggyapotról

 Az ásványgyapotokon belül az üveggyapot termékcsoportról az utóbbi időben felmerült néhány tévhit a szakmában, pedig az üveggyapot, magas minőségének köszönhetően érdemes rá, hogy a kiemelten jó termékek között említsük meg.

A szigetelőanyag termékek hővezetési tényezőjét tekintve igen széles skálán lehet mozogni. Normál esetben λ =0,03-0,05 W/mK-ig gyakorlatilag bármilyen lambdájú termék legyártható, a törekvések pedig a lehető legalacsonyabb lambdájú termékek elterjedése irányába mutatnak, hiszen azokkal érhető el leggazdaságosabban a legmagasabb szintű szigetelési teljesítmény.



Megfelelő lambdájú, saját síkjában nem roskadó hőszigetelő anyag elhelyezése

Az üveggyapot szálak nagyon vékonyak és effektíve hosszúak. A szálszerkezetből adódik a termék nagyfokú rugalmassága, amely nemcsak a könnyű feldolgozhatóságot és kiváló térkitöltést biztosít, hanem a hangszigetelési paramétereket is kiemelkedővé teszi. A szálvékonyság nagyban befolyásolja a termék hővezetési tényezőjét, azaz a minél vékonyabb szálak növelik a termék hőszigetelő képességét.

Minden lambda értékhez tartozik egy névleges testsűrűség is, ami kg/m3-ben kalkulálható. Fontos viszont, hogy a kőzetgyapot terméket csak testsűrűség alapján NEM lehet műszakilag összehasonlítani egy üveggyapot termékkel, mivel a két termékcsoport anyagösszetételén felül a konkrét előállított késztermékben szálszerkezeti különbségek vannak. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy egy adott deklarált lambda értéket más testsűrűséggel lehet elérni a két termékcsoportnál.

Az URSA szakemberei hosszú évek óta fontosnak tartják kiemelni, hogy ferde és függőleges síkra – azaz pl. magastetőre ill. válaszfalakhoz - a csupasz (nem kasírozott) URSA termékek közül a 0,039-es lambdával rendelkező termék az, amely már bizalommal elhelyezhető – amennyiben a teljes üreg kitöltésre kerül a szigetelőanyaggal.

Természetesen kívánság szerint a határ minőségben a csillagos ég, így még kiválóbbat is építhetünk az alacsonyabb lambdával rendelkező URSA ásványgyapot/üveggyapot termékek, mint például az URSA TERRA, URSA SF vagy a többi URSA DF termékcsaládba tartozó szigetelőanyagok (λ =0,032-0,037 W/mK) elhelyezésével.

A minőségbiztosítás alapja mindössze annyi, hogy a komplett szerkezeti rétegrend megtervezésénél és kialakításánál kell - elsősorban vastagságilag – a szigetelőanyag paramétereit figyelembe venni. Ez a tervező és kivitelező közös feladata és felelőssége is egyben.

Ha egy adott épületszerkezetbe megfelelő gondossággal választunk szigetelőanyagot, és azt a megfelelő technológiával építjük be, akkor az garantáltan állékony marad, nem csúszik össze síkjában, nem roskad.

Az URSA ásvány/üveggyapotok szigetelések egy jobb jövőért, az elégedettség garanciájával.

 Varga Tamás

Alkalmazástechnológus

URSA Salgótarján Zrt.

www.ursa.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Újra élhető tetőtér

A régebben – 20-30 évvel ezelőtt – készült beépített tetőterek kapcsán sokszor rögtön azok aproblémák jutnak eszünkbe, hogy„nyáron elviselhetetlenül meleg van”, télen pedig „hiába fűtünk, hideg...


Duplo rendszer

Meglévő épületek ablakainak felújítása során sokan csak ablakcserében gondolkodnak, pedig léteznek olyan megoldások is, amelyek az üvegezés rétegszámának növelésével hatékonyabb és gazdaságosabb...